A Mosonmagyaróvári Horgász Egyesület a 2019. január 10-én tartotta a 2018-as évet értékelő közgyűlését.
Megállapította a közgyűlés, hogy a korábban elhatározott célok eredményeként a taglétszám csökkenése megállt, sőt növekedésnek indult. A vezetőség és a bizottságok tagjainak fiatalítása iránti törekvések jó irányban haladtak, több fiatalt sikerült bevonni a mindennapi feladatok ellátásába, az egyesületi élet vonzóbbá és mozgalmasabbá tételében, az új kihívásoknak való megfelelésben. (SZÁK program gyakorlati működtetése, horgászkártya regisztráció, felnőtt és gyermekversenyek számának növelése és lebonyolítása, környezetvédelemmel összefüggő tevékenységek.) Jó irányban haladtak az egyesület vezetőségének a közösségformálásra, szemléletformálásra ösztönző, közösséget összekovácsoló törekvései, és a tavak hosszabb távra szóló –jó horgász élményt adó- telepítéseinek megvalósítása. Az egyesület, tervszerű, kiegyensúlyozott, takarékos gazdálkodásának köszönhetően – ha nem is kiugróan – , de eredményes évet zárhatott.
A 2019 év feladataiként többek között a taglétszám növelése, a sporthorgászat ösztönzése, a már betelepített halak fokozott védelme, a hosszabb távra szóló, biztonságos horgászati feltételek megteremtése, az irányításban résztvevők fiatalítása szerepelt. Új vezetőséget és új munkabizottságokat választott a közgyűlés. Az öt fős irányító testület, a Vezetőség tagjai:
A Vezetőség átlag életkora 30,4 év!
A leköszönő tisztségviselők eredményes munkáját a közgyűlés elismerte és megköszönte. Az új vezetőség az Egyesület logójával ellátott emlékplakettel és névre szóló pólóval tette emlékezete-sebbé több évtizedes munkájukat.
Mosonmagyaróvár, 2019.01.25
Frank Péter, az egyesület korábbi elnöke