Tisztelt Horgásztársak!

A Mosonmagyaróvári Horgász Egyesület január 21-én, csütörtökön 16:30 órától megkezdi a 2021-es állami és területi jegyek árusítását az Egyesület irodájában (Mosonmagyaróvár,  Pálffy Villa - Civil ház, Szent István király út 12.).

Felhívjuk figyelmüket, hogy a Civilházba való belépés kizárólag maszkban lehetséges, és az iroda előtti folyosón a megfelelő védőtávolság megtartása érdekében egyszerre maximum 3 fő várakozhat. A jegyvásárlás gyorsítását a tavalyihoz hasonlóan egy Horgászjegy megrendelő lap kitöltésével próbáljuk segíteni. Ez a nyomtatvány az előtérben kihelyezésre kerül, így várakozás közben kényelmesen ki lehet tölteni. Ezenkívül PDF formátumban, a Facebook csoportban és a honlapunkon is megtalálható lesz, ha valakinek módjában áll otthon kinyomtatni és kitölteni még gyorsabbá tehetjük az ügyintézést. Ismételten felhívjuk a figyelmet a leadandó fogási napló szabályos kitöltésére!

Az idei évtől a sorban állás elkerülése végett lehetőséget biztosítunk horgásztársainknak arra, hogy horgászjegyeiket megrendeljék, és az elkészült okmányokat egy következő időpontban vegyék át az irodánkban. Ehhez szükség lesz a Horgászkártyára, a pontosan kitöltött Horgászjegy megrendelőre, illetve a Horgászengedélyek ellenértékére. Ezt az ügyintézési módot egy kollégánk soron kívül fogja végezni.

Az iroda nyitva tartása a továbbiakban:

Januárban, februárban és márciusban kedden és csütörtökön:
16:30 - 18:30 óráig

Áprilistól keddenként:
16:30 - 18:30 óráig

További információ:
+36 70 5140039 (Gratzoll László) 
+36 20 5499073 (Fekete Ádám)

Bízunk abban, hogy a vírus okozta korlátozások ellenére is gördülékenyen tudjuk Önöket kiszolgálni. Ehhez kérjük megértésüket, türelmüket és segítőkészségüket!

Gratzoll László
elnök

Tisztelt Horgásztársak!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy Egyesületünk a jövő évi horgászengedélyek árusítását 2021. január 21-én (csütörtökön), 16:30 órakor kezdi meg. A koronavírusra való tekintettel az iroda előtti folyosón, a megfelelő védőtávolság megtartása érdekében egyszerre maximum 3 fő várakozhat! A várakozás és a horgászjegy vásárlás közben természetesen a maszk használata kötelező! A várhatóan lassabb ügymenet miatt kérjük szíves türelmüket, mindent megteszünk a zökkenőmentes kiszolgálás érdekében.

A januárban esedékes éves Közgyűlést a járvány terjedésére tett óvintézkedések miatt elhalasztjuk. Az Egyesület vezetősége, illetve a különböző bizottságok elkészítik az éves beszámolókat, ezeket online közzé fogjuk tenni a Facebook oldalunkon, és a honlapunkon. Az egyesület vezetősége úgy döntött, hogy a januári Közgyűlésen elfogadott 3000 forintos környezetvédelmi hozzájárulást a körülményekre való tekintettel 2000 forintra mérsékeljük.

A 2021-es saját területi jegyek áraiban, illetve az Egyesület horgászrendjében csak minimális változások történtek, ezekről a következőkben részletesen tájékoztatjuk Önöket, kiegészítve a Megyei Szövetség által végrehajtott ár- és horgászrendi változásokkal. A poszthoz csatoljuk ezeket az információkat .pdf formátumban, a jövő évi változásokat piros színnel kiemeltük. A fogási naplók leadása a megszokott módon, személyesen az irodában történik, kizárólag a helyesen kitöltött és összesített naplókat tudjuk elfogadni. Reméljük a tájékoztatás kielégítő lesz így a horgásztársaink számára, az esetlegesen felmerülő további kérdésekre, a különböző elérhetőségeinken szívesen válaszolunk.

Utoljára, de nem utolsó sorban szeretnénk kedves horgásztársainknak
kellemes karácsonyi ünnepeket és fogásokban gazdag boldog új évet kívánni!

A versenyen készült fotók ITT megtekinthetők. 

GYERMEKNAPI HORGÁSZVERSENY 2020. 

A Mosonmagyaróvári Horgász Egyesület 2020. június 6-án rendezte meg az immár hagyományos Gyermeknapi Horgászversenyét a Rókadombi-tavon. A versenyen, minden várakozást felülmúlva, rekord létszámú gyermek vett részt, hiszen a két korosztályban kereken 40-en regisztráltak a reggeli gyülekezőnél. A sorsoláskor nem csak a helyeket jelző számokat, hanem péksüteményt és üdítőt is kaptak reggelire az ifjú horgászok. Emellett, hogy a halak se maradjanak éhesen, minden versenyző egy zacskó etetőanyagot is átvehetett. A helyek elfoglalása után 08:15-kor dudaszóval elkezdődött a verseny. A jó időben zajló megmérettetésen inkább az apróbb halak estek zsákmányul, jellemzően törpeharcsa, kis keszegek és kárászok kerültek a szákokba. Hamar eltelt a horgászatra szánt két óra. Következett az izgalmas mérlegelés, mely során kialakult a végeredmény. A gáláns támogatóknak köszönhetően mindkét kategóriában az első 5 helyezett horgászpalántát tudtuk jutalmazni értékes horgászfelszerelésekkel. 

A versenyen a következő végeredmény született: 

3 - 10 éves korosztály

1. ifj. Krocsány Gábor

2. Szabados Zafira

3. Cseh Vanessza

4. Baranyai Zoltán

5. Stengerl Júlia


11-14 éves korosztály

1. Pécskai Zalán

2. Szalay Ferenc István

3. Horváth Viola

4. Kertész Botond

5. Fekete Fanni 

Gyermeknap lévén pedig a helyezettek díjazásán kívül mindenkinek jutott egy kis ajándék, így tehát senki nem távozott üres kézzel a versenyről. Gratulálunk a nyerteseknek, és szeretettel várunk minden horgászni szerető fiatalt a következő versenyünkön, melyet augusztus végén rendezünk, ugyancsak a Rókadombi-tavon.

Szeretnénk nagy köszönetet mondani a MOHOSZ-nak, a TAKARÉKBANK Zrt.-nek, a Flex-Fény Kft.-nek, a Dubnicz Autószervíznek, a Dobos Horgászboltnak, és a Lipóti Pékségnek, a különböző támogatásokért, amelynek segítségével minden igényt kielégítő programot tudtunk nyújtani a versenyünkre kilátogató gyermekek és hozzátartozói részére!

KÖSZÖNJÜK!